Cserkészhírek- május

Bemutatkozik: Orbán Enikő

Sorozatunkban, a csapatunk egy további vezetőjét szeretnénk bemutatni a kedves olvasóknak.

Enikő, a Seattle-i Fekete István cserkészcsapat egyik alapító tagja. Szeretnénk őt is bemutatni az olvasóknak, úgy ahogy korábban Faludi Sabrinát a kiscserkészek rajvezetőjét, és Zavatchen Szilviát, a cserkészek rajvezetőjét is bemutattuk.

Tehát kezdjük azzal, hogy

Miért szeretsz cserkész lenni?

A cserkészet egy nagyon érdekes dolog. Egyszerű, de egyszerűségében mégis mindenkinek valami mást jelent. Én például azért szeretek cserkész lenni mert szeretem a természetet. Szeretem, hogy vannak barátaim, és azokkal közös sikerélményeink vannak. A cserkészetben legtöbb dolgot csapatmunkával és saját akarattal, illetve e kettőnek az ötvözetével tudunk megvalósítani.

Tehát cserkészet nélkül is lehet barátkozni másokkal, és lehet közös tevékenységből származó sikerélmény is, de a cserkészet megadja, és megköveteli az alapvető viselkedési normákat, amit a világon minden cserkész tud és ami biztosítja a békés baráti élményben gazdag kapcsolatok sikerét.

Mitől érzed magad cserkésznek?

Ezt a kérdést is talán legjobban egy történettel tudnám megválaszolni…, de az én történetem, mint legtöbb történet, önmagában talán érdekes, de igazán megérthető akkor lesz, ha annak a történelmét is ismerjük.

A történet nagyon sok nyárral ezelőtt 29 éve történt, de a háttér történet még annál is régebbi – egész gyermekkoromra nyúlik vissza. 

A gyermekkoromban nem lehettem cserkész mert a keleti blokkban- így Romániában is- a kommunista hatalmak a második világháború után bukásukig a cserkészetet betiltották. A cserkészetet saját maguk által megálmodott ifjúsági szervezetekkel helyettesítették és a cserkészetet nem kivánatos szervezetnek nyilvánították. Én így gyerekkoromban csak a családtagjaim elmeséléseiből, és néha a Szabad Európa tiltott rádióadásiból hallottam egyet-s-mást a cserkészetről.

Azon a feledhetetlen nyáron 29 évvel ezelőtt azonban szemtől-szembe kerültem a cserkészettel. Alkalmam volt Németországban egy mozgó táborban (kenu túra) részt venni.

20 fiatal, 10 csónak, 2 hét = hatalmas kaland.

Kicsit félve mentem erre a cserkész túrára mert ilyet azelőtt még nem tettem, egy pár emberen kívül nem ismertem senkit, nem tudtam a szokásokat, soha azelőtt nem kenuztam, sőt úszni sem tudtam. Arról nem is szólva, hogy felszerelésem se volt. A tábor idejére minden meglett, és a tábor végére nemcsak megismertem mindenkit, de nagyon jó barát lettem az egész csapattal, és azzal egyidőben az egész cserkész életstílussal.

Az a két hét alatt nagyon sok minden történt, mintsem itt le tudnám írni, de az biztos, hogy ez a kaland meghatározta az életem további folyását. Akkor éreztem a szívemben, hogy cserkész vagyok. Ez az érzés mindig megújul, ha cserkészek közé megyek.

Mit ad neked a cserkészet?

Az évek során nem mindig volt alkalmam aktív cserkészcsapat közelében élni, de amikor tehettem kivettem a részem a munkából.

Valószínűleg nem mindenki érti azt, hogy nagy öröm, ha az ember olyan dolgot tud adni, ami kamatozik a társadalom számára. A cserkészet nekem nem csak emlékeket ad és nem csak egy közösséget jelent. A cserkészet nemcsak az a hely, ahol jól érzem magam, hanem sokkal több annál. A cserkészet egy olyan új generáció lehetőségét adja, ami garancia az emberiség jobb jövőjére. Ennek jó része lenni.

Van kedvenc élményed a cserkészetben?

Nekem is mint sok más cserkésznek rengeteg kedves élményem van különböző cserkész eseményekről. Őszintén szólva minden alkalom egy élmény, de a nagy élmény mégiscsak a tábor.

Volt az egyik táborban, hogy szokás szerint én gondoskodtam a cserkészeink élelmezéséről, szóval én voltam a szakács.

Ebben a táborban az alapanyagot a családok hozták egy lista alapján, és többen is segítettek számba venni a szükségletet. Minden nagyon ígéretes volt, és kitűnően ment terv szerint az utolsó nap vacsorájáig. Vacsorára babfőzelék és sült kolbász volt betervezve, amit viszonylag egyszerű elkészíteni hacsak az ember nem úgy jár, mint ahogy mi jártunk. 

Amikor elkészült a babfőzelék és vacsora előtt kezdtük kicsomagolni a kolbászokat, csak akkor jött a meglepetés. Az alufóliába csomagolt kolbásznak hitt gubancból egyik a másik után sárgarépa került elő. A sok csomag között mindössze egyetlen csomagban volt egy kb. 30 cm-es darab száraz kolbász…

Ilyenkor a cserkész nem pánikol és nem bosszankodik, hiszen arra nincs idő. Elosztottuk a kolbászt annyi felé amennyi cserkészünk volt (40), és sajnálattal nyugtáztuk, hogy ez bizony nagyon kevés. Amíg a gyerekek sorban álltak vacsoráért, és megették a babot a szeletke kolbásszal, addig én két másik vezetővel palacsintát sütöttem.

A palacsinta mindig jó, de táborban utolsó nap egy igazi királyi lakoma. Mindenki szerette a meglepetés desszertet. Amikor az 5 éves Julika odajött, megölelt és mondta, hogy otthon sohase szerette a babot, de itt ez a vacsora volt élete legjobb étele, akkor könnybe lábadt a szemem, és azóta ez egyik legkedvesebb cserkész történetem.

Mi a célod a cserkészeten belül?

Minden kornak megvannak a maga szépségei és a maga kihívásai. 

Tegyünk jót minden pillanatba, és tanítsuk meg a következő generációt arra, hogy merjenek egymás szemébe nézni, és őszintén jó akarattal lenni egymás iránt. Tiszteljük a múltat, örvendjünk a jövőnek, éljünk a cserkész törvények szerint…

Scroll to Top