írta Böhm Ákos, a VMASZ alelnöke
A 2020-as év mindenki számára egy nehézségekkel teli és sok szempontból felejthetetlen év volt. Meg kellet tanulnunk, hogyan tudjuk folytatni életünket a járvány alatt is, igazodva a rengeteg szabályozáshoz, illetve milyen módon tudjuk a hagyományainknak megfelelő ünnepségeket megtartani. Őszintén bevallva úgy érzem, hogy elég tehetségesek vagyunk az alkalmazkodásban, mivel december folyamán két sikeres eseményt tudhatunk magunk mögött.
Először gyerekkorom kedvenc eseménye, a Mikulás került megrendezésre, a hagyományoktól eltérő módon Woodinville-ben. Faludi Sándor és Szabrina jóvoltából használhattuk a pincészetüket a Prohibition Cellars-t a Mikulás nap megrendezésére, így az egyesület gyerek tagjai idén sem maradtak Mikulás ajándékok nélkül. Az ajándékcsomagokat természetesen a Mikulás készítette Orbán Csaba és Enikő szorgos segítségével, amiket a járványügyi előírásoknak megfelelően előre beosztott kis csoportokban vehettek át a családok délelőtt 10 és délután 5 óra között.
Idén az ünnepség nem csak a gyermekekről szólt, hanem a szervezők a szülők számára is készültek. Szabrina és Sándor nagyon finom forralt borral lepte meg a felnőtt közösséget. Jakab Zsóka szebbnél szebb általa készített kézműves szappanokat árusított. A magyar könyvtár csoport tagjai, Dósa Bernadette és Polner Julianna, pedig a mobil könyvtár választékával kedveskedtek az olvasni vágyóknak. A hagyományoktól eltérő módon most először kürtőskalács vásárlására is lehetőségünk adódott a Turul Foods csapata jóvoltából.
A következő nagyobb összejövetelünk decemberben a karácsonyi ünnepség volt. Mivel a nagyobb összejövetelek idén tiltottak voltak, új megoldásokat kellett találnunk a magyar közösség összehívására, illetve a műsor megrendezésére. A program részletei Mercz Valériának köszönhetően egy szépen megtervezett meghívó formájában kerültek kiküldésre.
Azt hiszem mindenki nevében mondhatom, hogy a program nagy sikert aratott mind a fiatal és az idősebb közönség köreiben is. Egy bensőséges és zökkenőmentes virtuális műsornak lehettünk szem- és fültanúi Zoom segítségével, amire eddig még nem volt példa az egyesület életében. A részvételi arány felülmúlta minden várakozásunkat. Nagy örömmel láttuk, hogy összesen 60 számítógépről jelentkeztek be a családok, ami konzervatív becslések alapján is azt jelenti, hogy minimum 180-an néztük és hallgattuk közösen a fellépőinket. Az este remek karácsonyi hangulatot varázsolt köreinkbe elősegítve az adventi készülődést. Az átgondolt és kemény munka megint bebizonyította, hogy nagyszerű dolgokat érhetünk el a nehézségek ellenére is.
Az este házigazdája Szabados Miska, magyar színész volt, aki nagy lelkesedéssel vezetett bennünket keresztül a jobbnál jobb fellépéseken. Lejjebb megtaláljátok az ünnepség programját. Ezúton is szeretném megköszönni a fellépők áldozatos munkáját és az időt, amit belefektettek a nagyszerű produkcióik elkészítésébe!
Abban az esetben, ha nem volt lehetőséged eljönni, vagy csak szeretnéd felidézni a jó emlékeket, leírom az este részletes menetét:
Orbán Csaba elnöki köszöntője után a magyar iskola gyerek és felnőtt tagjainak a produkcióit hallhattuk:
- Kerekes Levente – Ének (élő)
- Sandler Noah – Megjött már a télapó (élő)
- Bede Tekla – Pálfalvi Nándor: Karácsony (élő)
- Magyar Felnőtt Osztály – Dzsida Jenő: Itt van a szép karácsony (videó)
- Barkóczy Léda és Kolos – Bartos Erika: Sünkarácsony (élő)
- Török Ádam and his singers (videó)
Ezután a Seattle-i Fekete István cserkészcsapat és a Forgatós tánccsoport fellépései következtek:
- Carlile-Kovács Flóra – Forgatós 1 (videó)
- Orbán Lili – Betlehem, Betlehem (élő)
- Faludi Szabrina – Magyar Cserkész Video (videó)
- Polner Péter, Ádám, Máté és Lilla – Mentovics Éva: Mese a karácsonyról (élő)
- Pap Dani – Szalai Borbála: Mesevilág (élő)
- Orbán Emese – Kányádi Sándor: Aki fázik (élő)
- Shull Izabella – Hétvári Andrea: Karácsony este (élő)
- Wadsworth Margit – Donászy Magda: Télapó (élő)
- Mezei Réka – Várfalvy Emőke: Adventi séta (élő)
- Mezei Márton – K. Lászlo Szilvia: December (élő)
- Bede Fruzsina – Ady Endre: Karácsonyi rege (élő)
Mindezek a fellépések mellett a szövetség régebbi tagjai, illetve vendégelőadónk Miska is készültek egy két darabbal:
- Mayer Alexandra gyönyörű zongorajátékát hallhattuk (élő)
- Szabados Miska és Iza – Másik Télapó videó bejátszás (videó)
- Szakáll Benjamin – Ó szép fenyő, ó szépfenyő (videó)
Az ünnepség végeztével Miska elszavalta a Betlehemi királyok című verset, Orbán Csaba elnök zárszója után pedig Homoródi Zoltán által elkészített karácsonyi hangulatú zenei lejátszási listát hallhattuk.
Ezen események sikeres megrendezését különösen ebben az évben nagyon fontosnak tartom. Amellett, hogy megint csak igazolódott, hogy milyen összetartó a helyi magyar közösség, az ünnepség tagadhatatlan örömöt varázsolt mindenki arcára ebben a feje tetejére fordult világban is.
Ezúton szeretném megköszönni a szervezők kitartó és alapos felkészülését, ami folytán részesei lehettünk ezen csodálatos napoknak! A befektetett rengeteg munka elengedhetetlen alapja az ehhez hasonló nagyszerű programok létrejöveteleinek!