business, desk, document

Elnöki beszámoló

Írta: Takács Dániel, VMASZ elnöke
Fordította: Hauptricht István

Sziasztok, Takács Dánielnek hívnak és izgalommal tölt el, hogy én lehetek a WMASz következő elnöke. Magyarországon, Kaposváron születtem és gyermekkoromat Nagykanizsán és Budapesten töltöttem. Tínédzser koromban a családom Kanadába költözött. A Waterloo Egyetemen kompjúter tudományból szereztem diplomat. Ezt követően Seattle-be költöztem, ahol a Microsoft-nál elindult a szakmai karrierem. Jelenleg a Salesforce-nál dolgozom mint szoftver mérnök. A feleségem, három gyermekem, és jómagam Redmond-ban élünk. 2000 évtől kezdődően tagjai vagyunk a WMASz-nak és élvezettel vettünk részt sok eseményen mint az iskola, piknik, Karácsonyi Ünnepség, stb.

Megtiszteltetéssel és alázattal tölt, hogy én lehetek a következő elnök. Nemrég találkoztam a régi Vezetőség tagjaival az átmenet céljából. Sok erőfeszítésre és tehetségre volt szüksége a vezetésnek és nagyon sok órát töltöttünk együtt, hogy hogyan vigyük tovább a Szövetséget. Nagyszerű Vezetőségünk és önkénteseink voltak az elmúlt időszakban. Remélem a következő évben is így tudjuk folytatni. Az újonnan megválasztott Vezetőség izgalommal várja a következő évet.

Szeretnék megosztani néhány gondolatot amelyek foglalkoztatnak elsősorban. Természetesen mindezeket megosztom és megerősítem a Vezetőség többi tagjával igy a kollektiv gondolatok és vélemények alapján egy terv fog születni.

Ezek nehéz idők. Normális körülmények között sok eseményt és csoport-tevékenységet terveznénk. A Covid-19 miatt korlátozottak a lehetőségeink abban amit tehetünk. Szeretnék biztos lenni abban, hogy az olyan csoportok mint az Örökifjak, a Cserkészek, a Tánccsoport, a Könyvtár, és az Ingatlan Bizottság rendelkeznek mind azokkal az eszközökkel, hogy bevonhassák a tagjaikat. Szükségünk van arra, hogy olyan módszereket használjunk, hogy a csoportok kapcsolatban maradhassanak egymással. Az olyan események mint a március 15.-i forradalomról történő megemlékezés is valószínű virtuális formában fognak történni.

Nosztalgiával viseltetek Magyarország és a neveltetésem iránt. Mindezeket képes voltam megtapasztalni a “Hungarian Treasures” Facebook csoporton keresztül. Ez egy nagyon pozitiv csoport, ahol magyarok a világ minden részéről megosztják a tapasztalataikat a magyar kultúráról és hagyományokról. Remélem, hogy a WMASz is be tud kapcsolódni hasonló módon, összekötve a tagjait, a csoportokat, eseményeket, magyar vonatkozású tevékenységeket, árukat, szolgáltatásokat.

A tagság nagyon fontos a WMASz számára. Nagyon fontos, hogy nyomon tudjuk követni a tagjainkat és segíteni másokat is akik érdekeltek hogy tagokká váljanak és feliratkozzanak. Nagyon sikeres a nemrég felújított honlapunk, a “Hirek” hírlevél és a tagok által inditott Facebook csoport. Hiszek abban, hogy fontos és nem szabad elfelejtenünk, hogy a közösségi média változik, a fiatal generáció választani tud, hogy milyen módon kommunikáljanak, mint az Instagram, a Tik Tok, a Snapchat és SMS. Kutatnunk kell azokat az új kommunikációs lehetőségeket, hogy bevonhassuk minden tagunkat.

Az önkéntesség, amely ezt a szervezetet működtette, nagyon nagy dolog volt. Továbbra is keresni fogom azokat az új lehetőségeket, hogy a még több önkéntest bevonjunk.

Nagyon nagy tiszteletnek tekintem és öröm számomra hogy folytathatom a sikerét ennek a csodálatos Magyar-Amerikai Szövetségnek.

Köszönettel,

Takács Dániel
VMASZ elnöke

Scroll to Top