Ilyen volt: Hevesi Tamás koncert

Írta: Kurucz Anita, fotók: Andrea Szirbik

A gyulai származású ismert énekes- és labdarúgó edző Hevesi Tamás pezsdítette fel a hangulatot

és keltette táncra a közel 85 fős magyar közösséget. Az eseménynek 2022. október 15.-én a magyar

Prohibition Cellars borospincéje adott helyszínt.

A 6:30-as kapunyitás után egyre több magyar család érkezett, sokan hoztak gyermekeket, unokákat,

de találkoztunk több nem magyar anyanyelvű családtaggal, baráttal is, akik szintén izgatottan várták

a koncertet. Sokunknak lehetősége volt már fellépés előtt találkozni az énekessel, fotózkodni, ami

természetesen a koncert után is folytatódott. Az előkészületek közben a legnépszerűbb magyar

dalokat játszó Puget SoundZ zenekart hallgatva, illetve a Prohibition Cellars legfinomabb borait

kóstolgatva hangolódhattunk rá az estre.

Mint ahogy nekünk is, Tamásnak is különleges volt az est. A már 106 országban is járó nagy utazó

első alkalommal látogatott el Washington államba, hogy a magyar közösségnek énekelhessen. A

„Vasárnapi ebéd” című számával vezette be a koncertet, melynek legfontosabb üzenete a családdal

töltött idő felbecsülhetetlen értéke. Ez a család most mi voltunk és mi vagyunk. Mi képviseljük

hazánkat, a magyar összetartozást, az otthonunk. A megható dal után, hamar felgyorsult a tempó;

egymás után jöttek Tamás legismertebb dalai: A „Miénk a világ”, a Csíkos napernyőként emlegetett

„Diadal”, illetve „Ezt egy életen át kell játszani” című száma, melyeket önfeledten énekelt a magyar

közönség és a táncoslábúaknak sem volt híján.

Utolsó körben megérkezett a kívánságlista, amelyre egyöntetűen a Jeremy című dal került fel. Már

sokszor azt hittük itt a búcsú ideje, de végül mindig kaptunk valami újabb meglepetést. A közönség

állva tapsolt. A koncert végén a Puget SoundZ zenekar is csatlakozott az énekeshez, majd az est

hátralévő részében ők biztosították a hangulatot, mialatt lehetőségünk nyílt az énekessel találkozni,

fotózkodni.

Reméljük a jövőben folytatás következik és ismételten találkozhatunk az előadóval, aki nagy

szeretettel érkezett hozzánk és dalaival egyszerre hozott örömöt, vidámságot, nosztalgiát és táncot a

szívünkbe ezen a felejthetetlen szombati estén.

This image has an empty alt attribute; its file name is Hevesi-2-1024x736.jpg



This image has an empty alt attribute; its file name is image_50427393-1024x768.jpg



This image has an empty alt attribute; its file name is Hevesi-8-1024x768.jpg



This image has an empty alt attribute; its file name is Hevesi-1024x768.jpg
This image has an empty alt attribute; its file name is Hevesi-3-1024x768.jpg



This image has an empty alt attribute; its file name is Hevesi-6-1024x529.jpg



This image has an empty alt attribute; its file name is Hevesi-9.jpg



This image has an empty alt attribute; its file name is Hevesi-7-1024x768.jpg



This image has an empty alt attribute; its file name is Hevesi-4-1024x910.jpg



This image has an empty alt attribute; its file name is Hevesi-5-1024x768.jpg



This image has an empty alt attribute; its file name is Hevesi-10-768x1024.jpg
Scroll to Top