PORTRÉ: BOLDIZSÁR Tingstad Christine

Írta Horváth Boros Márta

Bokor Balázs nagykövet, Los Angeles-i  főkonzuli megbízatása során 56 interjút készített a nyugati államokban élő magyar honfitársainkkal az 1956-os Forradalom évfordulójára, amiket “Távolban Magyar” című könyvében publikált. Mindegyik portrét három jelzővel vezetett be, amivel  szerinte az interjúalanyokat legjobban jellemezte. Tőle kölcsönzött módszer szerint, ha Christine Boldizsárt három jelzővel szeretném bemutatni, akkor valószínűleg az odaadó, támogató és segítőkész jelzőket választanám. De az igazság az, hogy  Christine sokkal több, mint ez a három jelző.

Amikor a Hírekben megjelent Portré cikkeimet írtam a múltban, mindig úgy éreztem, hogy az interjúalanyokról valami speciálisan többet tudhattam meg, ha ellátogattam az otthonukba. Christine-t is megkértem, és kedvesen beleegyezett, hogy meglátogassam. Férje, Sándor, sokaknak Sanyi Bácsi, aki népszerű és köztiszteletben álló tagja volt Szövetségünknek (a Washingtoni Magyar Amerikai Szövetségnek) a közelmúltban,  július 3-án hunyt el, és a rövid idő alatt, ami azóta telt el, Christine eladta a családi házat, és egy új lakást vett Issaquah-ban a rangos Timber Ridge nevű idősek közösségében. Csodálom szervezett és határozott természetét!

A bejáratnál várt rám, ügyelve arra, hogy legyen parkolóhelyem. Segítőkészsége már itt megmutatkozott. Az impozáns előcsarnokból felvitt ötödik emeleti lakásába, és megmutatta új lakóhelyét, amit szeretett cicájával, Izabellával oszt meg. Elnézést kért, hogy még nem érkezett meg az új bútora, de így is kényelmesen elfogyasztottuk a nappaliban a közösségi ebédlőből megrendelt lunch-ot. 

Amióta csak emlékszem,  Christine-t és  Sándort mindig ismertem. Úgy tűnik, hogy ők mindig aktív tagjai voltak az egyesületünknek. Christine a vezetőségben is szolgált mint a Társasági Bizottság társelnöke, majd pedig mint titkárnő. Aztán kb. 15 évvel ezelőtt Sándorral együtt elfogadták az idősek, az Örök Fiatalok csoport vezetését. Terveztek, szerveztek, biztatták a megjelenést, kávét készítettek, előkészítették és feldíszítették az asztalokat, és meleg szeretettel fogadtak mindenkit, ami annyira jellemző volt kettejükre. És mindig hoztak valami ételt is a közös asztalra, mert  Sándor szeretetnyelve az étel volt.

MBH: Amikor Stanfield Zsuzsa volt elnök felkért, hogy vállald el ezt a szerepet, akkor az volt a benyomásom, hogy olyan helyet akartál kialakítani, ahol Sándor magyarul beszélhet és találkozhat a honfitársaival.

Christine: Igen. Szeretem az embereket, élvezem a társaságot. Az idősek számára is szerettem volna egy olyan helyet megteremteni, ahol jól érezhetik magukat, és mindig szívesen vannak látva.  Sándorral társak voltunk ebben azt igyekvésünkben. Mivel nem vagyok magyar, unatkozás helyett segítettem ennek a helynek a kialakításában, míg gyakran a háttérben dolgoztam, asztalokat terítettem, előkészítettem aż ételeket stb. Elfoglaltam magamat, és ez boldoggá és elégedetté tett. De Sándorral mindketten sok örömöt leltünk ennek a csoportnak a megszervezésében és vezetésében.”

Szerintem túlságosan szerény. Mi, többiek, megjelentünk a szombati összejöveteleinken, és élveztük egymás társaságát, játszottunk társasjátékokat, ettünk, ittunk, de vendégelőadóink is voltak, meg zenészek vagy kézművesek, akiket Christine hívott meg. Igen, a háttérben dolgozott, és ha nem veregettük meg a vállát a jó munkáért, azt mondta, hogy “Magam is meg tudom veregetni a saját a vállamat, és biztatva mondani, hogy Christine, jó munkát végeztél.” 

Nos, úgy gondolom, hogy így egy magabiztos, kiegyensúlyozott nő szól, aki tudatában van az önértékeinek, és aki nem feszélyezett a magyarok között, mint esetleg mások.  Fontos számára, hogy önkéntes munkával támogassa, segítse a jó célokat. Példaként említette az új magyar misét. “Nem értem a mise nyelvét, de Isten tudja, mi van a szívemben, és úgy érzem, hogy fontos támogatni ezt az új és méltó kezdeményezést. A mise helyszíne távol van az otthonomtól, de hajlandó vagyok utazni, mert hiszek ebben az új törekvésben.”

Márpedig, ha hisz valamiben, mély hűséget alakít ki. Szerintem ezt történt vele és a magyar kultúrával is. Fiatal korában nagybátyja révén megismerkedett a horvát kultúrával, és megszerette azt. Amikor 1963-ban Boldizsár Sándor feltűnt az életében, “könnyen át tudtam váltani a magyar kultúrára” – mondta.

Teljes meggyőződéssel, ragyogó dicsérettel beszélt a kultúránkról. Számomra megtiszteltetés volt hallani, hogy valaki így értékeli a kultúránkat, amibe én beleszülettem.  Christine a sajátjaként fogadta azt el, és még a gyerekeinek is átadta.

“A magyar kultúra gyönyörű – mondta-, és gazdag kulturális élményt nyújt. Azt kívánom, hogy minél többen találkozhassanak vele, és ismerkedhessenek meg egyediségével, művészetével,  híres ételeivel és számtalan tehetséges polgárával. Nézzük meg például  a magyar költőket és költészetet!” – hozta fel példaként, ami meglepett. Nekünk, magyaroknak kedves az irodalmunk, tiszteljük a költőinket, de nyelvünket nehéz más nyelvre fordítani úgy, hogy a  magyar nyelv lírikus voltát teljesen megragadhassuk. Ezért van az, hogy íróinkat, költőinket kevésbbé ismeri a világ, mint az egyébként lehetne. De itt van Christine, aki teljes mértékben értékeli az ajándékunkat. 

Nem lepett viszont meg az, hogy megemlítette zeneszerzőinket, zenészeinket. Mindig támogatta zenei rendezvényeinket, zenészeinket, zenénket másik önkéntes beosztásában, a Seattle Pécs Testvérvárosi Szövetség elnökeként. “Sándor mindig azt mondta, hogy azt kívánja, bárcsak megérthetném a magyar dalok szövegét is, mert azok olyan gazdagok és szépek!” Mindezek az elismerések hízelegtek a magyar fülemnek. 

Azok számára, akik esetleg nem ismerik Christine-t, egy kis összefoglaló róla: három felnőtt gyermek, két leány és egy fiú édesanyja, valamint öt unoka gondos, szerető nagymamája. Több mint 25 éven keresztül dolgozó anya volt. Templomuknál, a St Louise katolikus templomnál is tevékenykedik az öregek csoportjával, rendszeresen és éveken keresztül edzésre jár a Jazzercise Fitness klubba, valamint naponta sétál. Szeret olvasni és folt-takarókat varrni, könyvklubnak és varróklubnak is tagja. Sándorral szívesen táncoltak, és lelkes utazók voltak. Christine még mindig tervezi meglátogatni a jövőben Spanyolországot, Franciaországot, Skóciát, Angliát, Görögországot, Costa Rica-t, Quebec-et, Indiát… a lista hosszú. Nem kételkedem benne, hogy amilyen aktív természetű, amikor a jelenlegi utazási  nehézségek könnyebbé válnak, el is éri célját.

Követendő példakép, akire felnézhetünk? Úgy vélem, hogy igen!

Most, hogy másnak fogja átadni az Örök Fiatalok csoport fáklyáját, köszönjük Christine-nek az idősek fáradhatatlan és lelkes vezetését, és hogy sajátjaként fogadta el és szereti a kultúránkat.

Még sok boldog évet kívánunk új otthonodban, és új kalandokat jó egészségben! Novemberi születésnapod alkalmával pedig kívánunk 

Boldog 79-ik születésnapot, Christine!

A képek az örökké Fiatalok különböző rendezvényein készültek, Horvath Boros Marta hozzájárulásásval

Scroll to Top