spotlight

Reflektorfényben: Derick Pasternak

A kérdéseket feltette: Deák-Sandler Júlia

2020 nyara óta Derick Pasternak segít bennünket a Hírek szerkesztőségében mint a cikkek koordinátorja.  Október 23-a és a veteránok napja (November 11.) között kértük fel, hogy adjon egy pár kérdésre választ, hogy e hónapi Reflektorfényünkön közölhessük.

Hol nőttél fel? Magyarnak, magyar-amerikainak, vagy amerikainak érzed magad?

Budapesten születtem, 1941-ben.  Az akkori fiúgyerekek sokszor ősmagyar pogány neveket kaptak, mint Botond, Töhötöm, Ákos, esetemben ,,Detre.”  Keressétek meg Arany János Buda Halála eposzában a vashomlokú Detrét.  Amikor az Egyesült Államokba érkeztünk, apám elrendelte, hogy mindannyian angol hangzású neveket vegyünk fel (Róbert öcsém kivételével).  Így lettem Derick, ami most már a felújított magyar születési bizonyítványomon és magyar útlevelemen is így szerepel.  Kettős állampolgár vagyok, tehát világosan magyar-amerikai.  

Hat éves koromban kezdtem angolul tanulni; akkor még volt angol iskola Budapesten, majd utána tovább, magántanárokkal.

Másodéves diák voltam a Kölcsey gimnáziumban, amikor 1956. október 23-án, angol órára készülődve láttam egy felvonulást a Bajcsy-Zsilinszky úton.  Mivel ez nem volt hivatalosan elrendelt felvonulás, kiváncsiságból beálltam és a Körúton illetve a Margit hídon át a Bem szoborhoz mentünk.  Zászlókat lengettek a felvonulók és olyan jelszókat hallottam, hogy ,,ne vigyék ki a magyar urániumot,” ,,többpárti kormányt,” vagy ,,haza az orosz csapatokkal.” Többen beszéltek a szobornál, de már órákkal később volt mint amikorra hazavártak, tehát jó volt továbbállni.  Természetesen ezután napokig nem engedtek ki szüleim, csak amikor 4-5 nap után elfogyott az élelem otthon, ki kellett menni sorba állni itt-ott.  A rádió mellett ültünk napokig, először Gerő Ernő vádolásait hallgatva, majd amikor Nagy Imre vette át a kormányt megváltozott a hangulat.  Az utcákon káosz volt, röplapok mindenütt.  Úgy nézett ki, hogy minden jó irányban halad, amikor november 4-én hangos zajokra ébredtünk reggel 5 óra felé.  Szüleim azonal tudták mi is történik, tehát megint házi őrizetbe kerültem.  Pár nappal később, amikor az iskolaév újra megindult, többen közülünk merészkedtünk mondani olyan dolgokat, amik valószínűleg bajba kevertek volna, ha szüleim nem intézkedtek volna, hogy november 17-én elinduljunk az osztrák határ felé.  Útközben kétszer is megállítottak szovjet katonák, de szerencsére elengedtek, elfogadván karórákat és vodkát, miután megbizonyosodtak, hogy nem volt nálunk ,,puski.”

Éjjel 1 óra körül léptük át a határt, nem messze a ,,Bridge at Andau”-tól.  Az osztrák hatóságok egy Steyermark-i apátságban helyeztek el minket, ahonnan Salzburgba kerültünk és végül is Münchenen keresztül repülőgéppel Amerikába. 

Az Egyesült Államokba szenteste 10 órakor egy hóvihar közepette érkeztünk. A mai napig ez a kedvenc karácsonyi ajándékom. New Yorkban kötöttünk ki, ahol egy jóindulatú evangélikus egyházi hölgy és társai ösztöndíjat eszközöltek ki öcsémnek és nekem egy privát középiskolában.  Innen a Harvard egyetemre kerültem, nyolc évre mint pre-med és orvostan hallgató.  Feleségemmel, Nancy-vel New Yorkban ismerkedtem meg cselédkönyvességem alatt, szlovák unokatestvérem, Jelka jóvoltából (a Paszternák család eredetileg felvidéki volt).

A hadsereg többé kevésbbé beerőszakolt, mert szükségük volt orvosokra Vietnamban.  Ezt meg is jártam.  Visszatérve Amerikába nem mondtam le a tiszti rangomról; több mint 30 évig tartalékos voltam, végül is sorban kineveztek két tartalékos hadi kórház parancsnokának; ezredesként mentem obsitba. 

Civil életben a Lovelace Klinikán dolgoztam, Albuquerque városban (New Mexico).  Egy pár év után az lett a véleményem, hogy a bennfentesek nem jó irányba vezetnek, ezért kitanultam a menedzselést és először igazgató főorvos, majd a klilnika vezérigazgatója lettem.  Három gyerekünk született; akik most a világ különböző részein laknak.  New Mexikó-i tartózkodásunk alatt hivatásos futball bíró lettem.

Mennyi ideje laksz Washington Államban?

1998 februárjában költöztem Seattle-be, hogy elfogadjam az igazgató poziciót a Medalia Klinikán.  Rövid idő alatt kiderült, hogy úgy a klinika, mint a kórházi partnere, Providence, halálosan betegek.  Azonban a rövid két év alatt amíg ezeknek főnöke voltam, megszerettem a várost és itt maradtunk. Volt egy kis praxisom is a Pike Market klinikán.  Ezután hamar bekapcsolódtam a nemzetközi egászségügyi tanácsadó munkámba, amit ma is szorgalmazom, 21 év után.  Három évig a Közép Keleten laktunk, folytatva a munkát, de 2009-be visszatértünk s azóta is itt lakunk.

Hogyan ismerkedtél meg a WMASz-szal, és mi volt az első benyomásod? 

Én mindig megtartottam kapcsolatot a magyar kulturával, ahol csak lehetett és New Mexikóban is találtam magyarokat, akikkel havonta egyszer összejöttünk.  Élete végén özveggyé vált apám is Albuquerque-be költözött és velünk tartott.  Nem sokkal Seattle-be érkezésünk után találkoztunk Lengyel Ilona fiával, Zoltánnal, akin keresztül kapcsolatba léptünk a WMASZ-szal.  Makó Zoli volt az elnök, aki tárt karokkal fogadott és nem sok idő után bekapcsolt a vezetőség munkájába. Két éven keresztül a WMASz pénztárosa voltam.  A WMASz sokkal jobban megszervezett, ,,profi” társaság mint a mi kávéházi traccs csoportunk volt.  Persze sokkal nagyobb mint akármi más emigráns magyar csoport amihez közöm volt.  Mások is vannak akiket megismertünk és akikkel jóban voltunk: Zoli felesége Jadwiga, Boldizsár Sándor és Christine, Horváth Tibor és Clarice, Fűrész Tibor és Luci, Szablya Ilona, Pearman Kati, Kramár Zoltán és Mária, Horváth Boros Márta, stb.

Mondd, hogyan alakult a tagságod a WMASz-ban – mit jelent a tagság neked és családodnak?

Nancy és én örülünk, hogy megvan a kapcsolatunk a magyar szeniorokkal, ámbár több elfoglaltságunk miatt (az én munkám, az ő önkéntes elkötelezettségei, minkettőnk Rotary tagsága) csak néhány összejövetelen tudunk részt venni.  De mivel az önkéntesség mibennünk nagyon erős, jelentkeztem, hogy segítek a Híreknek.  Évek óta támogatom a Magyar Ház megvételét, adományoztam is a külön alapra.  A nemrégi telekvásárlásban nem játszottam szerepet.

Mit szeretnél, mit csináljon szervezetünk az eljövendő hónapokban, években. 

Az én koromban nem valószínű, hogy akármi vezetőségi pozíciót fogok akár ebben, akár más egyletben betölteni.  Remélem, hogy a WMASz továbbra is boldogul és főleg, hogy a jövő generációt táplálja.  Egyébként fiam Magyarországon élt három évig és beszél magyarul; sajnos két leányom nem. 

Mi mást tudhatunk meg rólad?

Bélyeggyüjtő vagyok, több cikkemet közölte a Society for Hungarian Philately negyedévenkénti folyóirata,  ,,News of Hungarian Philately.”

Scroll to Top