Bemutatkozik a szövetség új kulturális felelőse, Görög Borbála
Kedves Olvasó!
Hadd mutatkozzak be. Görög Borbála, Bori vagyok, a Szövetség új Kulturális felelőse, és most elmesélem, hogyan is kerültem ide, ebbe az örökké zöld amerikai államba.
Az én történetem úgy kezdődött, hogy egy téli hajnalon, néhány nappal Karácsony előtt megszülettem a csodaszép Budapesten. A családunk Budán élt és mindig is szerencsésnek tartottam magam, hogy természetközelben nőttem fel, madárcsicsergés és buja zöld növényzet vett körül. A mai napig a szívemnek egy fontos ügy a természet, annak védelme és ápolása.
Tiz évesen kezdtem el zenei tanulmányaimat egy olyan iskolában, amit kórusiskolának hívnak. Az alapító egy olyan intézményt szeretett volna létrehozni Magyarországon, amelyben Kodály Zoltán zenei nevelési elveit ötvözte a brit katedrálisi kórulsikolák programjával. Tehát emelt óraszámban tanultunk éneket, zeneelméletet, hangszeres játékot és hangképzést is. Emellett énekes templomi szolgálatot végeztünk. Rengeteg fellépésünk volt, sokat utaztunk Európában és mindig nagy izgalommal vettem részt ezeken a turnékon, hiszen már akkor is szerettem világot látni. A kóruséneklés és a zene szeretete mélyen gyökeret vert a szívemben, azóta is énekelek kórusban, vigyen bárhová is az élet. Sőt, nagy örömömre idén az 5 éves kislányom is elkezdett kórusban énekelni. Hiszek benne, hogy a kisgyermekek zenei nevelése egyaránt gazdagítja a kognitív képességeiket és a lelki világukat. Ezért is indítottam el a seattle-i Magyar Iskolában a Bóbita foglalkozást a magyar közösség legkisebb tagjai számára.
No, de térjünk vissza egy kicsit még Magyarországra. Főiskolai tanulmányaim végén tanítói diplomát szereztem, ének-zene műveltségi területtel. Érdekes módon végül sosem tanítottam iskolai keretek között, de a gyerekek szeretete és a fejlesztésük fontossága megmaradt bennem. A munkahelyeim főleg külföldi cégek voltak és minden állomásnál úgy éreztem, hogy megismertem egy újabb kultúrát. Egy kicsit, mintha mindig világot láttam volna, csak nem kellett repülőre ülnöm.
Aztán 2012-ben megismerkedtem a későbbi férjemmel és néhány évvel később izgatottan, de némiképp azért szorongva ültünk fel a repülőre, hogy nekivágjunk az amerikai kalandunknak. New York City harsány és színes kavalkádjában találtuk magunkat és szerencsére az ottani magyar közösség egyből szeretettel fogadott minket. Elkezdtem tanítani a New York-i magyar iskolában (AJMOI), később pedig vezetőségi tag is lettem. Amikor a kislányunk megszületett, rendszeresen részt vettünk a Bóbita baba-mama foglalkozásokon is. Annyira megszerettem a programot, hogy megtanultam Nagy Ildikótól a Bóbitát. Amikor a kisfiunk 2020-ban megszületett, a koronavírus minket is komoly döntések elé állított, hiszen elkezdtük igen szűknek érezni a manhattani lakásunkat, ami egyszerre volt iroda, bölcsi és otthon. Úgy éreztük, ideje csendesebb vizekre eveznünk és 2022-ben átköltöztünk Seattle-be.
A WMASZ és a magyar cserkész csapat nagy szeretettel fogadott be minket a tagjai közé, és igyekszünk mi is a legjobb tudásunk szerint építeni a közösséget. Jelenleg a Magyar Iskolában Bóbita foglalkozást tartok és a legfiatalabb iskolás osztályt tanítom. A Szövetségben a kulturális felelős posztot látom el és a cserkész csapat pénztárát kezelem.
Amikor 2016-ban Amerikába költöztünk, hátrahagyva a családunkat és a barátainkat, úgy döntöttünk, hogy a legtöbbet fogjuk kihozni az ittlétünkből. Tiszteletet és hálát érzünk hogy ez a hatalmas ország most a hazánk és hogy minden nap gazdagabbak leszünk új élményekkel. Szeretjük Magyarországot, a magyar kultúrát és a magyar embereket. Sokszor hallani, hogy a magyarok nem tartanak össze, nem segítik egymást. Én éppen az ellenkezőjét látom amióta itt élek Amerikában. A rengeteg lelkes ember munkája élménnyé teszi és valódi közösséggé kovácsolja a seattle-i magyarokat. Innen is minden jót kívánok a Szövetség és az egész magyar közösség minden tagjának!