Szeptemberi cserkész kuckó

Írta: Orbán Csaba

#3 A cserkész, ahol tud, segít!

2022 januárjában a csapatunk elindított egy cikksorozatot, ami a mozgalmunk lényegét, azaz a tíz cserkésztörvényen alapuló magyar cserkész mozgalom tanitóeszközeit hivatott azoknak érthetőbbé tenni, akik még nem ismerik, de szeretnének többet tudni róla.

Ahogy azt korábban is írtuk, már a múlt század elején, a cserkészet megálmodásának idején megvolt az igény és elképzelés egy olyan erkölcs kódex beépítésére a fiatalok életébe, amit ők maguktól, erőltetés nélkül el tudnak fogadni. Ezt a kódexet vagy szabályzatot vagy törvényt a legtöbb fiatal könnyen megérti és elfogadja, mert belátja, hogy ez jó önmagának, közvetlen barátainak, de egyben jó az egész emberiségnek is.

A törvényeket csakhamar megfogalmazták és azóta sokszor módosították. Manapság, sok nemzet cserkészeinek, és nemzeten belül szervezetenként is lehet eltérő cserkésztörvényük, de ez a különbség főleg alakra, és a törvények számára vonatkozik. A lényeg marad és egységes: egy jobb, törődőbb generációt nevelni, mint az előző volt…

A magyar cserkészeknek (nem a kiscserkészeknek) a törvény tíz pontba van megfogalmazva. A mózesi parancsolatokhoz hasonló, de abban különbözik attól, hogy a cserkész törvények nem parancsolnak, hanem utat mutatnak.

Ma lássuk a harmadik törvényt: A cserkész, ahol tud, segít!

*******

Ez a törvény – mint mind a tíz törvény – egyértelmű és nem félreérthető a jóhiszemű ember számára, de a felületesekhez és kételkedőkhöz mások bölcsességével szólnék egy pár szót.

******

Talán lesznek olyan nem-cserkész olvasóink, akik erre a törvényre hamar rámondják, hogy “nem kell valaki cserkész legyen ahhoz, hogy segítsen, ha a segítség szükséges és lehetséges”. 

Milyen igaz, és milyen szép gondolat?

Ennek valójában így kellene lennie!

Valóban mindenkinek minden segítségre szorulónak segítenie kellene, de vajon így van ez a valóságban is, és vajon mindenki segítőkész, ha erre alkalom adódik?

A statisztikák azt mutatják, hogy nem mindenki ugrik egyből segíteni, sőt nagyon sok ember, ha tudja előre, hogy bizonyos helyzetben elkél majd a segítség, akkor inkább nem vesz részt azon az alkalmon.

Nem így a cserkészek! Amint láttuk, a cserkészek törvényeibe bele van foglalva, hogy ahol tudnak segítenek. Ez nem azt jelenti, hogy a cserkész mindig mindenütt segít, hiszen a cserkészet nem jótékonysági szolgálat, de ahol lehet, ott mi a világot jobbá és az embertársaink illetve cserkésztársaink életét könnyebbé szeretnénk tenni.

A csapatunk, a Seattle-i 45-ös Fekete István Cserkészcsapat, a megalakulása óta – a nyári vakációt leszámítva – soha nem szünetelt, és bár a Covid alatt voltak kihívások, a csapat integritása mindig megmaradt. Amióta a pandémia enyhült, próbálunk visszatérni a személyes találkozásra egy állandó helyen. Sajnos a gyakorlat azt mutatja, hogy manapság egy megfizethető, de állandó helyet még egy cserkészcsapatnak sem egyszerű találnia.

Szerencsések vagyunk azonban, mert több cserkészünk teljes erőbedobásával – közösen több mint 150 hely felhívása után – sikerült találnunk egy megfelelő gyűléshelyet a Mercer Island United Methodist Church közösségi házában.

A hab a tortán, hogy Szövetségünk idén segítséget kapott a Kőrösi Csoma Sándor Programtól egy ösztöndíjas, Huszár Márton személyében, aki szintén cserkész, így a harmadik törvény tudatába van. 

A cserkész, ahol tud, segít!

Scroll to Top